Nagyon várják az áttörést

Vincze Ferenc, Bazsó Attila (Skoda Fabia R5)

Ha nem is a bronzérmek, de a harmadik helyért járó serlegek szépen sorakoznak Vincze Ferenc és Bazsó Attila vitrinjében. Az idei bajnokságban megrendezett öt futamból négyszer lettek harmadikok, Ózdon pedig egy defekt miatt csúsztak le a dobogóról, akkor végül ötödikként zártak. Nem meglepő, abszolútban is őrzik a bronzérmes pozíciót, ettől függetlenül Vincze Ferenc többször is hangsúlyozta: nem szeretné, ha ráragasztanák az örök harmadik jelzőt. A fiatal, tehetséges pilóta ugyanis bízik benne, hogy rövidesen elérkezik az igazi áttörés, vagyis a futamgyőzelem.

Nagyon várják az áttörést - Vincze Ferenc, Bazsó Attila (Skoda Fabia R5)
fotó: www.duen.hu

–         Volt olyan bronzérmünk, amely után elégedettek lehettünk, mert nem volt benne több. Ugyanakkor akadt olyan verseny is, gondolok itt az ózdira, amit kis szerencsével meg is nyerhettünk volna – fogalmazott a Credobus Budapest Rallye előtt Vincze Ferenc. – Ez most valóban így jött össze, ötből négyszer bronzérmesek lettünk, ami az első R5-ös évünkben nem rossz, sőt. Természetesen mi is nyerni szeretnénk, nyerni akarunk, ezért versenyzünk. A futamgyőzelemnek előbb-utóbb össze kell jönnie, hiszen nagyon sokat dolgozunk érte. A veszprémi murvás verseny után majd két hónap szünet következett, ezért egy kicsit mindenki kiesett a ritmusból. Vissza kell rázódni, amit egy hosszabb teszttel meg is fogunk tenni. Emellett a pályabejárásra is komoly gondot kell fordítani, mert az itiner írás rendkívül fontos lesz a pilisi pályákkal kapcsolatban.

Már csak azért is, mert Vincze Ferenc és Bazsó Attila még egyszer sem versenyzett ezeken a szakaszokon. Az újdonság varázsa veszélyeket is tartogat magában, ezért a lehető legjobban igyekeznek felkészülni a kétnapos száguldásra.

Nagyon várják az áttörést - Vincze Ferenc, Bazsó Attila (Skoda Fabia R5)
fotó: www.duen.hu

–         Komoly kihívás előtt állunk – jelentette ki Vincze Ferenc. – Az erdészeti utakról hallottam, sok kanyarral tűzdelt, technikás részeken fogunk versenyezni. Azért tervezünk egy hosszabb tesztet, hogy visszajöjjenek a korábban eltalált féktávok, és a kanyarsebességünk is megfelelő tempójú legyen. Számunkra nagyon fontos, hogy az éves összetettben előkelő helyen végezzünk, de legalább ennyire szeretnék már végre versenyt nyerni. Ehhez azonban aszfalton tovább kell gyorsulni, amit szerintem Budapesten meg is teszünk. Ezeket a pályákat egy kicsit a kassai gyorsokhoz hasonlítanám, ott jó időket mentünk, de egy műszaki hiba miatt elmaradt a várt eredmény. El kell kapnunk a tempót, a ritmust, akkor nem lesz gond. Az előzőek alapján úgy vélem, hogy Herczigék, Hadikék és köztünk dőlhetnek el a dobogós helyezések, amennyiben a technika ördöge nem szól közbe. Olyan viszont ritkán történik, hogy mindenkinek minden rendben van, úgyhogy hat-hét páros közül kerülhetnek ki a következő verseny dobogósai. Bízom benne, hogy mi ismét ott leszünk, és nem a harmadik helyen…

2017-08-14T15:40:37+00:00

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás